Vedd fel a fonalat - Önismereti kurzus
A két teljesen eltérő szakmai irányultságunk és hátterünk összefűzésének, integrálásának első terepe egy felsőoktatási kurzus volt, ahol művészeti eszközöket alkalmaztunk nem művészeti képzésben, azzal a céllal, hogy feltárjuk: a minősítés nélküli alkotás és a vizualitás eszközei miként kapcsolódhatnak egy klasszikus, felnőttek tanulását támogató szakmai kerethez.



Az Önsimeret tantárgy az ELTE PPK Emberi Erőforrás Tanácsadó MA képzés első félévében kap helyet, célja a csoportkohézió alakítása, ezzel segítve a hallgatók integrációját, valamint a csoportban kialakuló személyes, támogató kapcsolatok létrejöttét.
A kísérleti program célja az volt, hogy a hallgatók élményszerű módszereken keresztül fedezhessék fel önmagukat és egymást, miközben erősödik a csoportkohézió és a szereptudatuk is formálódik. A 2024/2025-ös tanév első félévében megvalósított kurzus kétheti rendszerességgel zajlott, ötórás foglalkozások keretében. A programban 24 hallgató vett részt, akik mozgásos és vizuális feladatok segítségével dolgoztak egyénileg, párosan és csoportosan.
Az alkotó és befogadó élmények dinamikus váltakozása segítette a hallgatókat a kommunikáció, a problémamegoldás és a csapatmunka folyamataiban való elmélyülésben, miközben szakmai szereptudatuk és önismeretük is fejlődött. A visszajelzések szerint a kurzus újszerű, élményszerű tanulási formát kínált, amelyben a tudományos és a művészeti megközelítések kölcsönösen gazdagították egymást.
Hallgatói visszajelzés
“A kurzusról legfőképpen kreativitást és az alkotás örömét viszem magammal, de ezen kívül jobban tisztában lettem azzal, hogy hogyan gondolkodom önmagamról és miken szeretnék fejleszteni magammal kapcsolatban.”
Hallgatói visszajelzés
“Az alkotás örömét és az alkotási folyamatokban felismert önismeretet, valamint a többiekkel való kapcsolódás örömét.”
Hallgatói visszajelzés
“Egy újabb, elfogadóbb szemléletet, miszerint esélyt kell adni azoknak a módszereknek is, amikkel kapcsolatban először szkeptikus vagyok, mert nagyszerű dolgok kerekedhetnek belőle.”